BVT XXII.
2016. július 1. péntek-3. vasárnap
Csevice Erdei Iskola, Parád



A helyszín

Mint azt a fentiekből is látni, a BVT idén is helyszínt vált, most Parádra (és teljesen elválik a BGYT-től, ami marad Nován). Ennek a váltásnak van hátránya is (a megszokott 'szállás színvonal' kicsit alábbhagy, és visszatérünk a 'szocreál' életérzéshez - bár a tábor festői környezete megmarad), de előnye is (olcsóbb, közelebb van, és nem az 'unalomig megszokott' helyen van). Majd a jövő eldönti, melyik kerekedik felül; de azért reméljük, hogy az utóbbi.

Honlap

"A tábor kilométerekre helyezkedik el a civilizációtól, aminek nagy előnye az, hogy a hangoskodásunkkal nem zavarunk senkit. 47 fős, ami a korább 100-hoz képest kevésnek tűnik ugyan, de az utóbbi évek valós részvételi arányhoz passzol. Ráadásul sátrazással lényegében korlátlanul bővíthető. Konyha a mosogatáshoz, tűzrakóhely a főzéshez, sőt még egy kemence a magasabb igényű szakácsok igényeihez is rendelkezésre áll."


Időpont

XXII. Bolyais VilágTalálkozó:       2016. július 1. péntek (vacsora) - 2015. július 3. vasárnap (reggeli)


Várható programok

"Fontosnak tartom, hogy a tábor ne „veszünk szeszt oszt megvedeljük”, vagy „ott vagyunk oszt jóvan” jellegű legyen."

Péntek:
16:00-tól érkezés a táborba, szállás elfoglalása.
19:00-tól vacsora
21:00 tábornyitó, Új BOT díj átadása
21:30- retro disco (órás váltásban különböző korosztályú DJ-k válogatott számaival életkor szerinti fordított sorrendben, pályázat alapján kiválasztva)

Szombat:
8:00-tól reggeli Nassanyi és Kacsa séfek segítségével (tojások, debrecenik, virslik, felvágottak, zöldségek igény szerint elkészítve látványkonyha jelleggel keverve-kavarva, ahogy a vevő akarja). Alapanyagok fogyása és a fogyasztó ébredésének függvényében.
10:00-tól közös túra Parádóhutára és vissza. Az össztáv kb. 10km. Klarissza-forrás, Parádóhutai kocsma (önköltséges program), cikkcakkban vissza a táborba, visszafelé vetélkedővel összekötött akadálypálya.
16:00 visszaérkezés a táborba, tisztálkodás, sport (vagy esetleg foci), folyadékpótlás.
18:00 vacsora (külön pályázat alapján kiválasztott főszakáccsal)
19:00-tól tematikus est „Csinibaba”, „Szombat esti láz”, „Made in Hungária”, „Grease” témák valamelyikére, szintén pályázati úton kiválasztott szervezővel. Műsor, tánctanítás, korabeli megjelenés zsíros séróban, karton ruhában, stb. a szervező elképzelései szerint előre meghirdetve a résztvevők megfelelő felkészülése érdekében.

Vasárnap:
10:00-ig hideg reggeli, meleg tekintetek és kézfogások, részvétel a tábor kitakarításában, a tábor elhagyása, a szervezőknek további pakolás, majd „menjünk Lalikám”!


Árak

BVT árak Házban Sátorban
Szállás 2 éjszakára 4000 Ft 1500 Ft
Ágynemű 500 Ft 0 Ft
IFA 2 éjszakára 700 Ft 700 Ft
Vacsora péntek 800 Ft 800 Ft
Reggeli szombat 500 Ft 500 Ft
Vacsora szombat 800 Ft 800 Ft
Reggeli vasárnap 300 Ft 300 Ft
Italok 2000 Ft 2000 Ft
Dekor költség 200 Ft 200 Ft
Összesen: 9800 Ft 6800 Ft

"Jelentkezést email-ben a címemre fogadok" (Kacsa e-mail címére - a szerk.) ", a jelentkezés utáni 2 héten belüli banki utalással válik véglegessé, ennek hiányában az érvénytelen. A házban lévő helyek a jelentkezések sorrendjében kerülnének feltöltésre a kisebb szobáktól a nagyobbakig.
14 év alatti gyermekeknek a részvétel díjtalan, amennyiben a szülő nem kér külön ágyat részére.
Az Alapítvány korábbi felajánlása szerint a első BVT minden klubtag számára ingyenes. Aki jelentkezett már BVT-re de mégsem jött el, az sajnos elveszítette ezt a lehetőséget, de aki nem....
"
"Mától él a számlára utalás lehetősége. Mivel ez a BCKA számlájára már nem lehetséges, ezért a családi számlaszámunkat adom meg."
Oláhné Téglási Ilona, Erste Bank, 11600006-00000000-18453142, "fontos, hogy a közlemény rovat valahogy így nézzen ki:
"BVT2016 Kukrusnyák Géza +Ottó (a Tóth Ottó)" csak hogy egyértelműen be tudjuk azonosítani, hogy ki jelentkezett!
"


A szervezőség