Jelszó: mint tavaly! (Nem pedig: mint a vaj! J) Oda mentünk, ahol tavaly voltunk, és ugyanúgy augusztus végén.
Sajnos, a hasonlóság tovább is kitartott: kevesen jelentkeztek, és néhányan még vissza is mondták. De csak ennyi
volt a baj, mert ennek ellenére -ebben is a tavalyi mintára- fergeteges buli volt! És egy nagyon fontos újdonság,
ami még meg is emelte a rendezvény fényét: sok "fiatal" (értsd: jelenlegi klubtag) is lejött. Végre!!! És -úgy tűnt-
jól is érezte magát...
Az eseményt Joci szervezte. Ezúton is köszi! Illetőleg ha már itt tartunk, akkor kissé előbbre haladva: a szombati
buli elején került átadásra a 2007 évi BOT (Bolyai Club Oszlopos Tagja) díj, amit Joci kapott (2007 BOT),
teljesen megérdemelten. Ezúton is gratula!!!
Pénteken egy kicsiny, ám lelkes csapat ismét vonattal közelítette meg a helyet, amelyben Balu többé-kevésbé sikerrel
pótolta Fefét J... Délután négykor (na jó: fél ötkor) már rotyogott a vacsi:
Nassanyi főszakács és Kacsa kukta közreműködésével nagyon finom marhalábszár-gulyás
[szerintem babgulyás volt (igaz, marhalábszárból) J - a szerk.]
készült, amihez Zsu pucolta a krumplit, Duda inspiratív megjegyzéseivel kísérve. (Külön érdemes megfigyelni
a fakanál merész koncepcióját, ami a szagelszívó-brigád hatását tükrözi...)
Este, mikor elkészült, Kacsa kukta osztotta az éhes nagyérdeműnek.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Azon este során, ami egyébként idén is fantasztikus hangulatban telt el. Az "Old Bolyais Band" ("Nyilvános Főpróba Zenekar") idénre is tiszteletreméltó alapossággal felkészült és fantasztikus koncertet adott. A rajongók alig engedték, hogy abbahagyják...
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
A közönség is kitett magáért... "A fiatalok jól érezték magukat" (Š by Lacika)
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Fellépett a jól képzett énekhanggal és széles repertoárral rendelkező Sakál Vokál is.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Ezúton is köszönet a zenekarnak. Legközelebb BAMBI-2-n találkozunk, legalábbis reméljük!
Másnap hozták a reggelit, majd ebédre a pizzát. Volt, aki elment lovaskocsival meglátogatni azt a több ezer szúnyogot,
aki előző este nem követte mintegy tízezer társát a bulin való részvételben... Aztán elérkezett a nap (egyik)
fénypontja: Nassanyi, a "szomáliai szomalié" badacsonyi borkóstolása.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Aztán beindultak a vacsora előkészületei is. Kacsa főszakács és Nassanyi kukta (fordított szereposztás) nekiállt a nyúlpörköltnek. Kajaosztás után volt egy kis vetítés az elmúlt év eseményeiről, valamint bemutattuk a jövő évi tábort. A BOT-díjátadás után DJ Halál elfoglalta immár megszokott helyét a zenepultnál, és hajnalig nyomta... (És majdnem kifelejtettem Toti mechanikus félautomata SMS-üzenőfalát...)
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Vasárnap reggel már csak a feltápászkodás-összeszedelődzködés maradt... És ismét búcsút inthettünk egy végül is nagyon jól sikerült Bolyais Világtalálkozónak... ahol többek között megtudtuk: krumplival rendelkező emberekkel szomszédos szobában nem jó lakni J Mindig több az ember, ha tanul valamit!!! Viszont az a filozofikus hangvételű kérdés eldöntetlen maradt, hogy ha a megfagyott dobozos sört ...hmmm... hát "felhelyezik" valakinek, az külsőleg avagy belsőleg történt alkalmazásnak tekinthető?!?!?
Na jövőre itt folytatjuk... de helyileg és időben nem itt: Novára költözünk és ismét június végére kerül a tábor.
XIV. Bolyais Világtalálkozó: 2008. június 27. péntek (vacsora) - 2008. június 29. vasárnap (reggeli)
V. Bolyais Gyerektábor: 2008. június 29. vasárnap (vacsora) - 2008. július 4. péntek (reggeli)
Búcsúzkodásnál többször elhangzott: a Showhajtáson vagy a december eleji programokon találkozunk!