II. Bolyais Gyerektábor (BGyT) 2005. július 3-7.

XI. Bolyais Világtalálkozó (BVT) 2005. július 7-10.

 

 

Az idei BVT és BGyT sokak kérésére új helyre költözik. Elhagyjuk „Lepkefalvát” (gyk.: Nagyvisnyó) és egy másik helyszínen rendezzük meg az eseményt. Változik továbbá a sorrend, előbb lesz a gyerektábor (vasárnaptól-csütörtökig) és utána a BVT (szokás szerint csütörtöktől-vasárnapig). Így nem nyúlik bele annyira a nyárba és az egyéb családi programokat könnyebben szervezhetitek.

Az új helyszín Fadd-Dombori, ami Tolna város közelében van, gyönyörű környezetben a Duna holtágánál. Egy önálló kétszintes épületet szemeltünk ki a célra, 20db 5ágyas szobával. Az ágyakat szabadon variálhatjuk, tudunk „csinálni” 3, 4ágyas szobákat, ha marad hely, a nászutasoknak (Pepe?, WJani?) akár 2ágyas szobát is.  A legfontosabb talán, hogy minden szobában van fürdőszoba, WC és erkély. Ágyneműt kapunk, törölközőt nem. A háznak saját udvara van, kb. akkora, mint a nagyvisnyói volt. Van focipálya, röplabdapálya stb… A tábortól kb. 50-100m-re van a Duna, ahol lehet horgászni, valamint a BVT-k évtizedes történetében először egy szép strand!!! (Van továbbá kocsma is, ez sem elhanyagolható szempont).

 

Az anyagiakról:

Sajnos olyan áron, mint a Lepkefalvai volt, nem lehetett helyet találni, ezért a költségek megnőttek a tavalyihoz képest (persze, ha a sok vakarózás megelőzésére, különböző csodaszerekre elköltött tízezreket is számoljuk, akkor nagy növekedés nincs!). Alapítványunk Kuratóriuma a BVT-BGYT megrendezésére 320e Ft támogatást szavazott meg (BVT – 180e, BGyT 140e Ft), ezzel jócskán csökkentve a terheket. Ez a támogatás konkrétan úgy jelentkezik, hogy a BVT-re 2 éjszakára érkezők 7%, a 3 éjszakára érkezők pedig 15% kedvezményt kapnak a részvételi díjakból, továbbá a BGyT-re érkező gyerekek a szállást teljesen ingyen kapják. Az alább található táblázatok segítségével mindenki kiszámíthatja, hogy neki mennyibe fog kerülni a tábor.

 

Az alapdíjak / éjszaka / fő (a támogatás nélkül):

·        Szállás:      1.500 Ft     (fürdőszobás szobák ágyneművel)

·        Étezés:      1.550 Ft     (reggeli, ebéd, vacsora)

·        Egyéb:          450 Ft     (üdsi, sör, logisztika, kellékek stb.)

       _________

összesen:           3.500 Ft

(Ezen felül a 18 éven felülieknek helyi idegenforgalmi adót kell fizetni, ezt a helyszínen kell majd beszednünk. Ez kb. 300Ft/fő/éj)

 

Fontos: A szálláshoz hozzá tartozik az étkezés is, tehát nem lehet olyan kérés, hogy kaját nem kér valaki. A szállásadók főznek ránk, hideg reggelit kapunk, valamint meleg ebédet és vacsorát. A menüt és az étkezések időpontját mi mondjuk meg. Az igazi előnye ennek az, hogy nem kell mosogatni, takarítani stb

A gyerekeknek ugyanannyiba kerül minden, mint a felnőtteknek, ha valahol kis gyerek van, akinek az anyuka külön bébiételt főz, vagy még szoptatja, valamint nem foglal külön ágyat (pl. gyerekágyat hoznak neki) annak természetesen nem kell fizetnie semmit. Ide tartozik, még, hogy lesz egy helységünk, ahol lesz mikrohullámú sütő és rezsó, valamint mosogató, tehát a kicsik ilyen irányú ellátása megoldható.

 

BVT

                                                               7% támogatással      15% támogatással

 

1 éjszaka

2 éjszaka

3 éjszaka

1 fő

3.500

6.510

8.925

2 fő

7.000

13.020

17.850

3 fő

10.500

19.530

26.775

4 fő

14.000

26.040

35.700

5 fő

17.500

32.550

44.625

 

BGyT

A tábor 4 éjszakás, a programok miatt csak az egészre lehet jelentkezni. Természetesen a szülőkön kívül más felnőttek is jöhetnek, de ez gyerektábor, az ő érdeküknek van alárendelve minden (magyarán piálás, dorbézolás TILOS).

 

1 felnőtt

14.000

2 felnőtt

28.000

1 gyerek (a szállás ingyen)

8.000

2 gyerek (a szállás ingyen)

16.000

3 gyerek (a szállás ingyen)

24.000

 

Hogyan számítsuk ki mennyit kell fizetni?

  1. példa: egy 4 fős család esetén: anyuka 2 gyerekkel a BGyT-n, apuka érkezik csütörtökön a BVT-re.

BGyT: 1 felnőtt 14.000Ft, 2 gyerek: 16.000Ft

BVT: 4 fő 3éjszaka: 35.700Ft

Összesen: 65.700Ft

 

  1. példa: egy 5 fős család esetén: a teljes család a BGyT-n és a BVT-n végig részt vesz:

BGyT: 2 felnőtt 28.000Ft, 3 gyerek: 24.000Ft

BVT: 5 fő 3éjszaka: 44.625Ft

Összesen: 96.625Ft

 

Jelentkezni lehet: bvt11@freemail.hu

 

 

A szervezők:    BGyT: Pakai Jucus, Picúr, Nassanyi

                            BVT:   Józsika, Pepe, WJani

 

Határidők:

 

Előzetes szándéknyilatkozat:   2005. március 31.

 

Ez egy előzetes felmérés, ugyanis nagyon fontos , hogy a szervezők tudják, hogy kb. hány főre számíthatnak, ez még nem kötelez semmire, visszavonhatod, ha közbejön valami.

 

 

Jelentkezési határidő:      2005. május 15.

 

Ez után is lehet jelentkezni, de támogatást a szállásdíjra csak a határidőig jelentkezők kapnak, mivel a tábor költségvetésének megtervezése május végén megtörténik.

 

 

Fizetési határidő:      2005. május 31.

 

Fizetés átutalással az alapítvány számlájára (Támogatást csak az veheti igénybe, aki eddig az időpontig befizeti a pénzt).

Aki megteheti, hogy már akár februárban befizeti a pénzt, azt kérjük tegye is meg, ez azért lenne fontos, mert itt mindent előre ki kell fizetni, hiszen először jövünk ide, szállásdíj 50%-át már január elején át kellett utalnunk.

 

 

FONTOS:

 

A tábor költségei, még a támogatással is elég borsosak (bár egy 5 fős család kb. 100eFt-ért manapság 1 hétig sehol sem tudna nyaralni teljes ellátással), ezért valószínűleg lesznek közöttünk, akiknek gondot okoz a kifizetése. Akár részletekben is fizethetünk, saját lehetőségek szerint, pl. havonta valamilyen összeg átutalásával. Amennyiben ilyenre van igény, a jelentkezéskor jelezzétek. (A részletfizetés választása esetén is jár az alapítványi támogatás!)