A "BOT" (Bolyai Club Oszlopos Tagja) egy "életmű-díj", azaz nem feltétlen az utolsó évi teljesítményt kell nézni
(de azt sem árt J)! A díj az Alapítvány által alapított elismerés, minden évben a
BVT-n adja át a kuratórium valamelyik tagja.
A szavazás előkészítésére a kuratórium szavazatszámlálót választ, aki visszavonásig tölti be a tisztséget.
(2009.04.30-tól ezt a tisztséget Ruff Péter tölti be.)
A BVT-re a szavazatszámláló gondoskodik a győztesnek az emléklapról, valamint egy jellemző, viszonylag kis értékű
jutalomtárgyról (a díj ugyanis szándékosan csupán erkölcsi elismerés).
Szavazásra jogosultak:
Az aktuális kuratórium tagjai, valamint a korábbi BOT-nyertesek. Mindenkinek csak egy szavazata van.
Szavazás időpontja:
Kezdete két hónappal az adott évi BVT előtt, lezárása pedig legkésőbb egy hónappal előtte. Aki addig nem voksolt,
már nem teheti meg.
A díjra jelölhetőek:
Bárki volt/jelenlegi/leendő Bolyais, csak az adott évben szavazásra jogosultakat, valamint a szavazatszámlálót
nem lehet jelölni.
A szavazás módja:
Titkos, a szavazatszámlálónak küldött egyedi magán e-mail-ben. Minden szavazásra jogosult három klubtagot jelöl,
erősorrendben, az első 3, a második 2, a harmadik 1 pontot kap.
A szavazás eredménye:
A szavazatokat a szavazatszámláló értékeli ki. Akinek szavazás után a legtöbb pontja van, az nyeri a díjat.
Szavazategyenlőség esetén megosztott díj kerül kiadásra.
Akik szavazatot kaptak, de adott évben nem nyertek, viszik magukkal pontjaikat a következő évre.
A BCKA kuratóriuma
Az emléklap belseje (doc formában) | Az emléklap külseje (doc formában) |
![]() |
![]() |