Erdélyi kirándulás 2009. október

Végszó


Ami mindenesetre még megemlítendő Erdéllyel és az Erdélyiekkel kapcsolatban, hogy a közlekedésben nagyon vigyáznak a gyalogosokra. Ha nem is volt zebra, de látták rajtunk, hogy át szeretnénk menni, akkor máris lassítottak, sőt, meg is álltak; pedig egyébként nem kis sebességgel közlekednek.
Volt még egy másik érdekes dolog is: a repülőn oda is és vissza is csak magyarul és angolul mondták be a dolgokat. Hogy miért, azt máig sem tudom, de számomra érdekes volt (a Wizzair nem magyar, a célállomás (vagy visszafelé az indulóállomás) nem magyar, ...; és mégis).
A végén pedig még azt említeném meg, hogy bár 'külföldi' kirándulás volt, de teljesen olyan érzése volt az embernek, mintha csak a szomszéd faluba/városba ruccant volna ki. Székelyföldön nem is hallottunk román beszédet, csak és kizárólag magyart (állítólag rengetegen nem is tudnak románul); és még Marosvásárhelyen is szinte többségben volt a magyar nyelv használata. Aki pedig nem beszélt magyarul, azzal is meg lehetett értetni magát az embernek könnyen (pl. az egyik étkezőben mi csak magyarul szóltunk, a boltosok csak románul, de mégis megkaptuk, amit szerettünk volna). Sőt, útközben a helyi Auchanban is csak magyar szót hallottunk, pedig volt ott mindenféle nemzetiség is - egyedül a központ melletti kis gyorskajáldában lehetett volna pár román szót tanulni, ha arra figyelt volna az ember...

A tapasztalatok után pedig ezúton is külön köszönet Rufinak a kirándulás kitalálójának; Pepének a kinti szervezés főnökének, és nagy mértékű támogatójának; Bazsinak a humán szervezőnek, aki mindig ott volt; és Nassanyinak a főzés mesterének (az első napi vacsi egyszerűen fenomenális volt). Egyszóval: köszönjük! Nagyon, szívből, és mindenért. Tényleg, és ezt nem az udvariasság mondatja velem! (Legközelebb mikor megyünk? J)